2008. augusztus 2., szombat

Cápaetetés


Egyik nap a Camponába mentünk megnézni a cápákat. Első utunk az ugrálós játszóházba vezetett, ahol Veronika kitombolta magát, majd hallottuk, hogy cápaetetés kezdődik, ezért beloholtunk a Tropicariumba. Első sorba tudott állni. Amikor beereszkedtek a búvárok a közelébe férkőztem, mert láttam hogy ezerféle dolog van, amiről szeretnék neki mesélni. pl a drótkesztyű a búvár kezén, ami védi, nehogy megharapják, a furcsa ezüstös gomolyag a búvár körül, megkérdeztem, mi lehet az, nem tudta, még sosem látta, megbeszéltük, hogy a kilélegzett levegő a víz alatt ilyen. néztk a cafatokat, amiket a búvárok összegyűjtöttek etetés után, láttuk a sárga oxigénpalackot, és a vödröt, amiben az eleséghalakat hozták. később a rájasimogatónál még pöttyös és csíkos halakat is láttunk, megegyeztünk, hogy lerajzoljuk majd, amiket láttunk.
Pár nap múlva iskolás játék keretében nekikezdtünk. Klári nagyot aludt, tudtunk szórakozni. Azt játszottuk, hogy ő hetedikes, és a feladat, hogy mit láttunk a múlt héten...
Rajzolt cápakopoltyút, a cápát én rajzoltam, elővettünk búvár zsebkönyvet és abból néztük, ráját is először én, mert a "sárkány forma" neki nem megy, hármat rajzoltam én, majd ő is rajzlt egyet: négyzetet kellett, a sarkába a szemek, másik sarkánál a farok. halacskákat is tudott kanyarítani, vödröt, kavicsokat... amin végképp elámultam az a színezés tökéletessége. Teljesen körülölelte az alakzatok körvonalát, többszöri nekifutásra be is fejezte.

Nincsenek megjegyzések: